Az IMAX moziról röviden

IMAX: Image MAXimum: olyan filmvetítési rendszer, mellyel sokkal nagyobb méretben és felbontással lehet mozgóképet bemutatni, mint bármely más hagyományos vetítési rendszerrel. Egy átlagos IMAX-vetítővászon 16 méter magas és 22 méter széles (területe: 352 m2), de lehet nagyobb is. A legelterjedtebb nagyformátumú filmvetítési rendszer.

Az IMAX-rendszer célja a kép felbontásának nagy mértékű megnövelése, melyhez általában 70 mm-es filmet használ. A rá exponált képek mérete: 48,5 mm magas és 69,6 mm széles, ez éppen háromszorosa a hagyományos 70 mm-es formátuménak. A képek egymás mellett helyezkednek el, emiatt a filmszalag vízszintesen fut a vetítőgépben.

A megnövelt képfelbontás miatt a nézők sokkal közelebb foglalhatnak helyet a homorúan kifeszített vászonhoz. A nézőtér hossza általában kisebb, mint a vetítőfelület magassága. A hagyományos moziknál a teremhossz 8…12-szerese is lehet az ernyő magasságának.

A széksorok meredeken emelkednek, az előttünk ülő feje nem lóg bele a képbe. IMAX – vetítéskor általában nem is látjuk a vászon széleit, a kép a látómezőnket teljesen betölti, vagyis benne érezzük magunkat a film cselekményében.

A képváltás sebességét a megszokott 24 (vagy 25) kép/másodperc- ről megnövelték 48 kép/másodperc-re, így a kamera gyors mozgatásakor időnként jelentkező csillogás megszűnt. A filmtovábbításban viszont olyan problémát okozott a nagy filmmennyiség rövid idő alatti, pontos továbbításának követelménye, melynek megoldásához egy sor újítást kellett bevezetni. Ilyen pl. a film szakaszos mozgatása „gördülő hurok” (rolling loop) – módszerével, vagy a filmszalag vákuum segítségével való rögzítése a képkapuban a vetítés ideje alatt.

A filmszalag anyaga poliészter. Ez nagy szilárdságú és nem változtatja méretét az előhívás vegyszereinek hatására.

Hogy a kép a lehető legnagyobb méretű lehessen, a hozzá tartozó 6, vagy 8 csatornás hangot nem a képet hordozó filmszalagra rögzítették, azon legfeljebb csak a hangot lejátszó berendezést vezérlő időkód található. A hangot eleinte külön mágnesfilmről, az 1990-es évektől pedig CD-ről közvetítik. A végerősítők összteljesítményére a szakirodalom 15000 Wattot tart ideálisnak.

Az első IMAX-filmet 1970-ben mutatták be az osakai világkiállításon. Azóta a rendszernek 12 féle változata terjedt el. Most részletesebben csak a budapesti Aréna Plázában bevezetésre kerülő, IMAX-3D eljárás kerül ismertetésre.

A 3 dimenziós (röviden: 3D) kép legfontosabb tulajdonsága, hogy benne a tárgyak mélységbeli viszonyát is megfigyelhetjük. Ez úgy lehetséges, hogy jobb és bal szemünk ugyanarról a tárgyról két különböző információt kap, s ezeket agyunk egyesíti egyetlen képpé.

Az IMAX-3D eljárás az úgynevezett „polarizáció”-elvén működik. Ekkor a kamera két képet rögzít, két különböző filmtekercsre. A két felvevőobjektív egymástól való távolsága megegyezik a két emberi szem egymástól való átlagos távolságával (64 mm). Tehát az egyik filmszalagra a bal szem által látott kép, míg a másikra a jobb szem által látott kép rögzül.

A vetítés kétszalagos, „duo”-géppel történik. A két filmszalag egymás alatt fut a vetítőgépben
és a rajtuk lévő képeket két, egymástól független optikai rendszer egyidőben vetíti a vászonra.
A két vetítőobjektíven kilépő fénysugár útjába egy-egy polárszűrőt helyeznek, melyek a fényhullámokat csak egyetlen síkban eresztik át. A két polárszűrő iránya egymásra merőleges. Ezzel elérik, hogy az egyik fénysugár csak a másikra merőleges hullámban terjed tovább.

A nézők szemüveg formájában szintén polárszűrőket kapnak, melyek iránya pontosan olyan, mint az előtt a vetítőobjektív előtt, amelyikkel az adott szem számára készült képet vetítik.
A polárszűrő csak az irányával azonos irányban terjedő fénysugarakat engedi át, a rá merőleges irányban terjedő fénysugarakat kioltja. Ezért mindkét szem csak egy képet fog látni a kettőből, mégpedig a neki megfelelőt.

A vetítővászon fémes felületű, hogy az irányított síkokban terjedő fényhullámok terjedési síkjait ne változtassa meg. A hagyományos mozikban alkalmazott fehér színű, műanyag vásznak a fényt minden irányban szétszórják, ami közönséges filmek vetítésekor előnyös, ebben az esetben azonban rendkívül hátrányos lenne.

A polarizáció miatti fényveszteség igen nagy, emiatt a vetítőfényt 2 darab, egyenként 15000 Watt teljesítményű xenonívlámpa szolgáltatja. A vetítőgép robosztus kivitelű, tömege közelíti az 1800 kg-ot.

Maga a polarizációs eljárás nem újdonság. Ilyen rendszerű (csak 35 mm-es) filmeket játszott az 1950-es évek elején a Toldi mozi, majd az 1990-es években az Ugocsa, Sport és Gorkij mozi is Budapesten.

Felhasznált irodalom: Fernseh- und Kino-Technik 1995/9. és 10. szám.

 Viczián Botond

BMA névjegye

2002-ben alakult meg a BMA , a Tabán moziban az 1995-től múködő Mozitörténeti Gyűjteményből .
A bejegyzés kategóriája: Gépészet
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

* Copy This Password *

* Type Or Paste Password Here *